Nyitóoldal Ezért született Tippek és trükkök Források
rss
szabadszo
suggest
extra
datum

Ettől az időponttól

Kezdő dátum

Ezért született

Ötlettől a kész oldalig

Egyik nap a Jobbik Magyarországért Mozgalom oldalán nézegettem az eseménynaptárat, és nehezen találtam meg azt a programot, amire el tudnék menni. Arra gondoltam, milyen jó lenne, ha lenne egy kereső, ahol beállíthatnék paramétereket, és a listában már csak ezek jelennének meg... Egyben ez talán másoknak is segítene, hogy eljussanak egy-egy jobbikos rendezvényre!

Megszületett az ötlet, amit rögtön tettek követtek. Felhívtam barátomat, kollégámat, hogy mit szól hozzá? Neki is megtetszett a gondolat, így azonnal elindult a közös munka, ötlet ötletet szült, míg kialakult a koncepció, ami nagy vonalaiban lefedte az elképzeléseinket.

Ezután kezdődhetett a megvalósítás. Nekiláttunk a funkciók kialakításának, az oldal megtervezésének és összeállításának. Sietnünk kellett, mert másnap március 15-e, és a Nemzeti Ünnepen egyikünk sem akart dolgozni. A saját fejlesztésű THOTH 2 weboldal modulok segítségével gyorsan össze tudtuk állítani az oldalt, így az ötlettől a kész oldalig kevesebb mint 24 óra telt el. (Ezzel ráadásul közel 1 milliárd Forintot is sikerült megspórolnunk - összevetve legalábbis a valasztas.hu oldallal.)

Bízunk benne, hogy mindenki örömét leli benne, és hasznosnak találja majd.

Ha észrevétele, kérdése van, vagy hibát talál vegye fel velünk a kapcsolatot az
info@harmas.hu
e-mail címen.

Adjon az Isten szebb jövőt!

2010
3o.hu harmas.hu | 3o.hu - United States, - 38.107.191.91
+0.284712076187+